Őnök
(Aspius)
Az
őnök nemzetségébe megnyúlt testű, oldalról kissé lapos halak tartoznak.
Két sorban álló torokfogaik kúposak, kampóshegyűek.
A külsőben 3, a belső sorban pedig 5 garatfoguk van, hátúszójuk
rövid, szájnyílásuk hosszú. Kevésszámú faja közül nálunk csak egy
él. Bár a pontyfélék jámbor és veszedelmesnek éppen nem mondható
fajok, egyes rablóhalak mégis akadnak közöttük.
Balin
Aspius aspius
Az
utóbbi években a Tisza és a Körösök vidékén már ritka fajnak számít.
Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel.
Dr.
Hankó Béla és Dr. Leidenfrost
Gyula után
©
Magyar
nevei; mábalin, nyílkeszeg, őn, őny, őnhal, őnborjú, bálint, bálind,
balling, balin, baksa, bolyin, pólind, vadász keszeg, fenekeszeg,
kapókeszeg, torzsáskeszeg, villámkeszeg, ragadozó küsz, ragadozó
őn, vezérhal, nagypénteki hal, vízenjáró hal.
Teste megnyúlt, oldalt kissé lapított, szája ferdén felfelé nyíló,
előreugró alsó állkapcsa, amely mint a küsznél, a felső állkapocs
megfelelő mélyedésébe illik bele. A hasúszó mögött eredő hátúszó
rövid, a pikkelyei aprók, garatfogai kétsorban, mégpedig három és
öt fog alakjában helyezkednek el, amelyeknek kampósan visszahajló
simaszélű koronájuk van. A ragadozó őn eléri a 60-70 cm-es hosszúságot
és a 6 kg-os súlyt. A hátúszót 3 és 8, a mellúszót 1 és 16, a has
úszót 2 és 8-9, az alsóúszót 3 és 14, végül a farok úszót 19 sugár
tartja kifeszítve. Ez a faj Közép-Európától a Lappföldig minden
nagyobb folyóban, vagy tóban honos. Angliából és Franciaországból
azonban, úgy látszik, teljesen hiányzik. Gyakori a bajor és osztrák
tavakban, a Dunában és a Balatonban. Előfordul egész Észak-Németországban,
és ettől Kelet felé egészen Kelet-Oroszországig, amelynek folyóiban
néha óriási nagyságot és 30 kg súlyt is elér.
A
Kaszpi-tenger déli részének vízgyűjtő területén az A.
a. taniatus, az Aral-tóba torkolló folyókban az A.
a. ibloides alfaj él.
