Csíkfélék (Cobitis)

A család tagjai kis termetű halak, amelyek Európa, Ázsia, Észak-Afrika és Kelet-Afrika édesvízeiben élnek.
A családhoz nagyszámú faj tartozik, melyek a hegyipatakoktól az oxigénben szegény mocsarakig a legkülönbözőbb életfeltételekhez alkalmazkodtak, amiben jelentős szerepe van béllélegzési képességüknek. Nagyon sok csíkféle kis termete és dokoratív színezete miatt népszerű akváriumi díszhalak.

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A hegyi csíkot az Észak-keleti Kárpátokban, Ruténföldön, 1923.-ban találta meg Vadim Vladykov.
Példányai a Tiszának öt mellékfolyójából, továbbá magából a Tiszából valók. Az utóbbiakat Akna-Szlatina és Bustino között gyűjtötte. Valamennyi lelőhelyén a vágócsíkkal együtt találta meg. A hegyi csík Vladykov szerint ("Zoologisches Jahrbuch", 1925/321. lap) a sebes sodrú vizeket és a kavicsos vagy a kemény, homokos medret kedveli, míg a vágócsík az öblök és a morotvák iszapos fenekét szereti. A hegyi csík kb. 400 m magasra hatol fel a tenger színe fölé. A hegyi csík ismertetőbélyegeit Vladykov a következőkben foglalja egybe. Teste oldalról lapos, feje nagy, hosszúsága egyenlő a farokéval. A fej körvonala sokkal lekerekítettebb, mint a vágócsíké. Orra rendkívül puha. Szájnyílása igen tágas és 3 pár hosszú bajuszszál köríti. Ezek közül a 3. pár a leghosszabb, amely a szájzugból ered és a testhez simítva, a szem hátulsó szegélyéig vagy még azon is túlér. Húsos alsóajkát a közepén mély befűződés osztja két részre. Ez a rész osztatlan, holott a vágócsíkén mindegyiken még 1-1 befűződés van. Felsőajkának alsórészén nagyobb bőrredők vannak, mint a vágócsíkén. Elülső orrlyukainak csöve is vastagabb a vágócsíkénál. Szeme nem nagy. Szemöldökfeletti tüskéje a vágócsíkéhoz képest aránylag erősen fejlett. A hegyi csík magas hátú. A hát és farok úszót bőrredő köti össze. Úszósugarainak száma a hátúszóban 2-3 és 7, a mellúszóban 1 és 7-8, a has úszóban 1 és 5-6, az alsóúszóban 2-3 és 5, a farok úszóban pedig 14. A mellúszó hosszabb a has úszónál. A hátúszó a has úszóval átellenesen kezdődik. Az úszók közt a farok úszó a leghosszabb.
A hegyi csík garatcsontján sarkantyúalakú nyúlvány van. A garatfogak száma kétoldalt nem egyenlő, ez 8-11 közt ingadozik.
A hegyi csík testén 3, nagy foltokból álló sor tűnik szembe. Ezek közül egy a hátán, kettő pedig az oldalán foglal helyet. A háti sorban 4-12, az oldalsorokban pedig 8-13 folt csatlakozik egymáshoz. Vannak apróbb foltok is, amelyek, ha a nagyobbak hiányoznak, márványozottságot adnak a bőrnek.
Az alapszín mindig sárgás. A fejen apró foltok vannak. A mell és a has úszó tövén szürkésbe játszó, sötétbarna foltok láthatók.
A farok tövén, mind a két oldalon 2-2 petty van, amelyek egymással összefolyhatnak. A hegyi csík hímjei és ikrásai Vladykov szerint, egymástól az általános testalak és a mellúszók alakja tekintetében különböznek egymástól.

A nemzetségét alkotó fajok megnyúlt, oldalról lapos testű alakok. Pikkelyeik aprók, vagy satnyák, esetleg teljesen visszafejlődtek. Felső állkapcsukon 6 bajuszszáluk van, 50 fajuk Európa és Ázsia mérsékelt éghajlatú részének vizeiben honosak.

Kövi csík
Noemacheilus barbatulus * Védett faj

Önálló alfajait különböztetik meg az Ohridi-tóban N. b. struranyi, a Vardar-medencében N. b. vardarensis és a Terek-folyó vízgyűjtő területén N. b. caucasicus.

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A kövi csík népies nevén; bajuszos orsófark, gümőhal, héjatlan kövihal, kavicshal, kőmaró kolty, könnyhal, kövecshal, kövi, kövi csík, kövihal, kűhal.

A száj körül 6 bajuszszál van. A hátúszóban 3 és 7, a mellúszóban 1 és 10, a has úszóban 1 és 7, az alsóban 3 és 5, a farok úszóban pedig 18 sugár van, 15 cm-re nő meg. A kövi csík, éppúgy, mint rokonai, Európa nagy részében elterjedt. Kelet felé egészen az Urálig található, Svédországban I. Frigyes telepítette be Németországból. Északon a Balti-tenger kevert vízében is él. Hazánkban, a Kárpátokban, a Nyitrában, a Szávában, Erdélyben, a Balatonban (Heckel), a Poprádban, a Tarcában, a Vágban, a Garamban, a felső Tiszában és a felső Körösben, a Csernában, Cinkota mellett (Petényi), az Egerben, a Bódvában, az Ipolyban, a Küküllőben, az Oltban és a Sajóban (Herman Ottó) él. A réti csíktól eltérően a kövi csík, ha nem is kizáróan, de leginkább folyóvízben tartózkodik.

---

A réti csíkok nemzetsége lapos oldalú, nyúlánk termetű halakból áll. Igen apró pikkelyeik a bőrben vannak elrejtve, 10-12 bajuszszáluk közül 4 az alsóállkapcson ered. Farokúszójuk lekerekített.

Réti csík
Misgurnus fossilis * Védett faj

A réti csík magyar nevei; csík, halcsík, barnacsík, csíkparaszt, csíkdáma, csíkkirály.

Száját 10 bajusz veszi körül, 4 a felső és 6 az alsó ajkán. A hátúszóban 3 fél és 5-6 egész, a mellúszóban 1 és 10, a has úszóban 1 és 5-6, az alsóban pedig 16 sugár. Hossza nálunk 30, Szibériában ellenben 50 cm.
"… A csíkkirály egy sajátosságnak köszöni a címét, a sárgaság egy nemének, mely vagy az egész csíkot szállja meg, amidőn egész narancssárgává válik, vagy a hátrészen terjed, és ekkor tarkítja az állatot. Az állat emiatt meg nem fogy, élénk marad. Nálam egy ilyen király hét hónap lefolyás alatt közönséges csíkparaszttá változott, a színeződés a has felől kezdődött, s az egész soron úgyszólván pénzről-pénzre haladt. A csíkdáma a rendes réti csíknak még alapszínét sem tartja meg, hanem teste fehér, valóságos albínó. Az egyik jelenség tehát chlorochroizmus, a másik albinizmus.Az előbbit a Mosztongából és az Ecsedilápról - Börvely falu – ismerem, a másikat csak az utóbbi helyről. Egészen ritka jelenségek…" - írja Herman Ottó.
A réti csík hazai előfordulási helyei; a Mura, a Fertő, a Balaton, a Tapolca, Erdély vizei, a Velencei-tó (Petényi), a Sárrét, a Szernye, az Ecsedi-láp és a Bodrogköz mocsarai (Herman O.), továbbá a Temes ár területein lévő kubikgödrök (Bodrossi).

Japánban a Misgurnus anguillicaudatus, Kínában és Mongóliában a Misgurnus bipartitus fajok honosak.