Tarka géb
Neogobius marmoratus

A tarka gébet Pallas fedezte fel a Fekete-tengerben. Kriesch János 1875.-ben találta meg az Óbuda melletti hévíz kifolyásában, és új faj gyanánt írta le. Herman Ottó állapította meg, hogy ez a faj, a Gobio rubromaculatus azonos a tarka gébbel. Már Kriesch megemlítette, hogy ez a kis hal a keszthelyi Hévíznek a Balatonba vezető csatornájában is előfordul. Ezen a helyen Vutskits György halfaunánk jeles búvára, 1894.-ben meg is találta. Koelbel a Dunából Pozsony mellett, továbbá Újfalu közelében gyűjtötte.

"… Újabban e kis halacskát a keszthelyi Kis-Balaton hínáros helyein tömegesen, magában a
Nagy-Balatonban csak szórványosan találtam meg - írja Vutskits 1901-ben megjelent dolgozatában
("Magyar és Horvátország ritkább halfajai) - Meggyőződtem róla, hogy a Gobius marmoratus nemcsak meleg, hanem hideg vízben is él, és hogy a Balatonnak nemcsak betévedt alakja, hanem már állandó lakója, melyet e nagy tóban télen éppen úgy, mint nyáron megtalálunk. Medic M. legújabban a Zimony melletti Alsó-Dunából és a Szerémség kiöntéseiből mutatta ki e kis tengeri jövevényt…"

A tarka géb hazai előfordulásáról már Kriesch is (Egy új halfaj) a következőket írta "… Nem gondolnám, hogy a meleg forrásnak valami különös befolyása volna a Gobiusnak eljövetelére, annyival inkább nem, mert a Gobius közvetlen a meleg forrásnál nincsen…"

Herman Ottó a Dunából, a Rákospatakból és az Ördögárokból ismerte. Unger Emil ("Adatok a Duna halfaunájának ismeretéhez", 1916.) a lágymányosi téli kikötőből és tóból sorolja föl. Valószínű, hogy a Dunában mindenütt él. Mika és Breuer a Fertőbe ömlő Tómalom-patakban találta meg (1928), de ott ritka. Közép-Európában több helyen, továbbá a dél-oroszországi édesvizekben és a ruméliai Maricában is előfordul. Teste a feje táján vastagabb, hátrafelé fokozatosan keskenyedik. Hossza legfeljebb 8.3 cm.
Szája kicsi, a felsőajak fölött két rövid, alig 1 mm-es csövecske látható. A második hát és az alsóúszó megnyúlt. Az első hátúszóban 5-7, rendesen 6, a másodikban 1 és 16-17, a mellúszóban 15, a hasúszóban 12, az alsóban 14, a farokúszóban pedig 19 sugara van. Erről a ritkább halunkról Mika és Breuer a következő adatokkal egészíti ki eddigi hézagos ismereteinket:

"… Rendesen a patak mélyebb helyein, zúgók mögötti részeken fogható, hol a köves, homokos fenéken a növényzet között tartózkodik. Életmódjáról eddig sok adatunk nincsen. A fogságot nehezen tűri, rendesen hamarosan elpusztul. A fogságban tartott példányok hasúszójukon nyugodva, a víztartó fenekén feküdtek, miközben a mellúszóik végére támaszkodtak. Helyváltoztatása nehézkes, inkább lökésszerű haladás, mint úszás. A hideg idő beálltával, úgy látszik, beássák magukat, télen legalább is rendes tartózkodási helyeikről eltűnnek. Tekintve, hogy a pataknak nincsen olyan mélyebb része, mely könnyen átkereshető ne lenne, feltevésünk valószínű…”

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A folyami géb mindössze 8 cm-es nagyságra nő meg. Első hátúszóját, amelyben 6 sugár van, széles sáv szegélyezi, második hátúszója 1 és 10 sugárral van ellátva, s a 16-18 sugaras farokúszóval együtt sűrű fekete pontok díszítik. Alsóúszójában 1 és 7-8 sugarat olvashatunk meg és halványabb, vagy határozottabb szegélye van. Mellúszóját 13-14, hátúszóját 10 sugár feszíti ki.
A folyami géb rendesen kövek közt és alattuk rejtőzködik el, és onnan jár eledel után. Ikrái, amelyeket a nőstények kövekre tapasztanak, fejlődésük folyamán orsó alakúakká válnak és később egymáshoz tapadva tutajként lebegnek a víz felszínén. Vutskits és Unger szerint ez a faj a Gobius trautwetteri és a Gobius cephalarges nevű rokonaival együtt az Al-Dunában valószínűen előfordul.

Feje aránytalanul nagy és lapos, teste hátrafelé keskenyedik. Két hátúszója közül az elsőben 6 kemény sugár van. Oldalvonalát 66-77 átfúrt pikkely alkotja. Hazája a Fekete-tenger, továbbá az ide ömlő folyók árterületeikkel és tavaikkal együtt, amelyben 26 cm-esre nő meg. Fenéklakó hal. A békafejű gébről az "Állattani Közlemények" 1911. évfolyamában Vutskits írt nagyobb tanulmányt ("Faunánk egy új halfaja").

"… Ezt a fajt aránylag könnyen fel lehet ismerni igen nagy, lapos és nagyon széles fejéről. A Gobius kessleri szája igen nagy, a szemek elülső részének alsó széléig húzódik és belülről több sorban elhelyezett, hátrafelé hajló apró fogakkal van fegyverezve. A szemek kicsinyek és egymáshoz való közelségük, valamint a szemközti távolság egyenlő a szemek hosszátmérőjével, de a szemelőtti távolság egyenlő a szemek hosszátmérőjének kétszeresével. Az arc nagyon felfúvódott és húsos, a fej elülső részeivel együtt csupasz, csakis a kopoltyúfedők felső részeit és a nyakszirttájat fedik apró pikkelyek. A kopoltyúfedőket széles hártya vonja be, mely tekintélyesen megnyúlik. A kopoltyúk nyílásai nagyok. A kopoltyúk hártyája öt sugárral van felfüggesztve. Pikkelyei kicsinyek, hátsó szélük tompa karomszerű, néha kerekded alakúak, fűrészes szélűek. Hátsó szélükön 40-45 fogacska látható. Oldalvonala mentén, melyet alig lehet látni, 65-77 pikkely olvasható. Már Pallas említi, hogy a nőstény G. kessleri színe tarkább, mint a hímé és ezt tapasztaltam én is a magyarországi példányokon. Életmódjáról legrészletesebben Antipa emlékezik meg. Szerinte leginkább a dunamelléki tavak olyan helyein él, melyek nyáron sem száradnak ki. Ragadozó állat, mindenféle féreggel, rovarral, apró rákkal és hallal él. Nowiczki szerint akváriumban nem marad sokáig életben. Pallas szerint a Fekete-tengernek Chersoneus nevű szaggatott partjai körül fogják, különösen a symbolnei kikötőben - Bula cluva -, ahol a víz a mélység és az öböl szűk volta miatt mindig nyugodt. Kessler a Krím partjain fogta, de ráakadt a bugmenti tavakban is egészen Nikolajevig és egészen fiatal példányokat a Wossnesenk melletti folyóból is szerzett. Odesszában szerinte "Knut", Sewastopolban "Knutowik", Nikolajewben "Bütsok rebói" néven ismeretes. Belke a galiciai Dnyeszterből említi, Nowiczki pedig Galiciából a Bisztricából, Wolczynka tájáról sorolja fel. Antipa szerint Romániában a dunamenti tavakban él és az évnek minden szakában feltalálható. Különösen a Bratestóban és a Dunának Braila melletti kiöntéseiben gyakori, de elvándorol feljebb is …