Heringfélék (Clupeidae)

A heringfélékre jellemző a nyújtott test, a rövid hátúszó, az oldalvonal és a zsírúszó hiánya. Az Alosa nem fajainak ekecsontján nincsenek fogak, ellentétben a Caspialosa fajokkal.

Kaszpi-tengeri vándorhering: A törzsalak Caspialosa pontica élőhelye a Fekete-, az Azovi-tenger és az oda ömlő folyók, valamint a Paleostom-tó. Két alfaja ismert; a C. pontica volgensis, és a C. kessleri pontica.

Dunai nagy hering
Caspialosa kessleri pontica

Magyar nevei; vándor alóza, heringhal.
A halászok jelzései alapján a magyar Duna szakaszon szórványosan előforduló halfajnak tekinthető.
A magyarországi fogások általában június hónapra esnek.

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel.
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

Az Al-dunába és még feljebb a Fekete-tengerből két heringfaj hatol fel. Az egyik a nagy dunai hering
Alosa pontica, amelynek három színváltozata van. Oldala és hasa ezüstfehér.
A dunai változatnak (var. danubii ) világosabb a feje és zöldes ólomszürke a háta, a másik változat
(var. russac ) háta és feje felül kékesfekete, a harmadik változatnak (var. nigrescens ) úgy a fejeteteje, mint az arcorra és a háta fekete. Hossza 35 cm. Áprilisban és májusban jár fel ívni a Fekete-tengerbe ömlő folyókba, köztük a Dunába is, ahol az oláh szakaszon nagyban halásszák is. A magyar részen csak szórványosan jelenik meg és elvétve kerül hálóba. Lágy, fehér és szálkás húsát a szegényebb nép fogyasztja.
A három változat nemcsak külső bélyegekben különbözik egymástól, hanem életmódjuk sajátságaiban is.
A fehérfejű, vagy dunai hering (var. danubii) tavasszal jelenik meg a Duna-deltában, de sohasem verődik össze rajokba, hanem szórványosan mutatkozik a part mentén, ahonnan csak rövid időre, novembertől februárig tűnik el. A Duna torkolatában Brailáig hatol fel, Giurgiunál már nagyon ritkán fogják. A folyam főmedrében áprilisban és májusban, sőt azután is ívik. A russzak (var. russac) nagyra nő meg, de sohasem hízik meg és szívós húsa van. Az oláh partokon csak szórványosan fordul elő, de a besszarábiai limánokban gyakori és valószínűen ott is ívik. A feketefejű változat (var. nigrescens), amelyet a török halászok karagisz néven ismernek, a Duna-deltában valamivel később jelentkezik, mint a világosfejű, de nagy és zárt tömegben rajzik. A Dunában és a part mentén aránylag rövid ideig tartózkodik, és ezután a tengerben tűnik el. A torkolatnál nem hatol feljebb.
A deltavidéken áprilisban és májusban ívik. A feketefejű változat kövérre hízik. A nagy dunai heringet az oláh halászok, Antipa szerint, scumbrie, vagy scumbrie de Dunare névvel jelölik. A halászok a Dunába való benyomulása idején minden évben tömegesen fogják. A zsákmány mennyisége, Antipa adatai szerint, 3-4 millió darab közt ingadozik.
A dunai heringek úgylátszik, régebben olykor a mellékfolyókba is felhatoltak. Legalább is erre vall Gáti István feljegyzése, 1798.-ban megjelent, A természet históriája - című munkájában, amely szószerint így hangzik:

"... 1771. a heringek a Szamosba, mely északról a Közép-tengerről a Fekete-tengerbe, onnan a Dunába, vagy a Tiszába; és osztán jöttek a Szamosba, mégpedig a földbe való titkos csatornákon: nehéz meghatározni..."

Ehhez a meseszerűen hangzó adathoz Hanusz István a következő megjegyzést fűzi ("Halászat", 1900.):
"... Júniusban a Fekete-tengerből a heringhez hasonló halnem szokott Románia Dunájába fölúszni s vele ott nagy kereskedést űznek, úgy írja Fényes Elek 1854.-ben a Török birodalom ismertetésében és ez talán kimagyarázza Gáti István heringjeit a Szamosban..."

Az Al-Duna halvilágának tanulmányozása alkalmával Vutskits ("Állatt. Közl.", 1914, 38. l.)
Szilágyi halászmestertől hallotta, hogy Ópalánka közelében néha heringet is fognak, Welka Sándor temesvári halászmester szerint pedig a Béga-csatornából az 1904.-i árvíz alkalmával fogtak heringszerű halat. Vutskits azt hiszi, hogy ez a hal vagy az A. nordmanni, vagy pedig az A. pontica valamelyik változata lehetett. A budapesti Dunaszakaszból 1846.-ban fogtak egy heringféle halat, amely a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került és Petényi Alosa finta néven írta le. Ezt a példányt Károli János később
Clupea pontica -nak határozta meg. Heckel és Kner azonban méreteiből ítélve látatlanban C. alosa néven említik a monarhia halairól írt alapvető munkájukban. Ezen a réven került bele az irodalomba az a téves adat, hogy az Alosa vulgaris a magyar Dunában is él. Így szerepel "A magyar birodalom állatvilága" című faunajegyzékben (1913) is. Vutskits a halat alapos vizsgálat alá vette és megállapította, hogy Károli meghatározása a helyes, mivel a Budapesten fogott példány az Alosa pontica var. danubii nevű fajváltozattal azonos. Ezt a fajt Unger szerint ("Állatt. Közl.", 1916, 267. l.) azóta sem fogták, és így természetesen halászaink nem is ismerik.

A kis dunai hering
Caspialosa Caspialosa nordmanni

A kis dunai hering hossza legfeljebb a 20 cmt éri el. Háta zöldesszürke, oldala és hasa ezüstfehér.
Két héttel később ívik, mint nagyobb termetű rokona. A Dunában áprilistól vagy májustól egészen szeptemberig tartózkodik, sőt egyes példányok át is telelnek. A Vaskapun felül a Dráva és a Száva torkolatáig csak ritkán hatol fel, a Dunadeltában azonban tömegesen fogják.
A kis dunai heringet az oláh halászok "scumbrii mici de Dunare", "scumbrie" és "rozeafca" néven ismerik, az oroszok pedig pusannok -nak hívják. Két héttel később vonul be a Duna deltájába, mint nagyobb termetű rokona. Szintén nagy rajokban jelenik meg és késő nyárig ott tartozkodik, sőt egy részük az árterületen és a morotvákban át is telel.

Alosa alosa élőhelye az Atlanti-óceán észak-keleti partvidékének partmenti vizei, anadrom vándorló hal, amely az édesvízben ívik.
A rablóhalászat következtében már csaknem kipusztult!

Alosa fallax vándorló faj, élőhelye szintén az Atlanti-óceán észak-keleti részének parti vizei. Írország partvidékéről az A. f. killarnensis, a Földközi-tengerből az A. f. nilotica, a Luganói-, a Comoi-, valamint a Garda-tóból az A. f. lacustris alfajok ismertek. Ez az Észak-Olaszországban előforduló alfaj nem vándorol.

Caspialosa curensis élőhelye a Kaszpi-tenger déli részén lévő Kizilagacsi-öböl, valamint a Kura és Araksz folyók.

Caspialosa maeotica a Fekete-, és az Azovi-tenger parti vizeiben, és a Don-folyó torkolat vidékén honos.
A Kaszpi-tengerből nyolc alfaja ismert, legismertebb közülük a C. m. brashnikovi, amelyet egyes szerzők külön fajnak tekintenek még hét alfajjal.

Caspialosa saposhnikovi, - Caspialosa sphaerocephala, - és Caspialosa suworowi élőhelye a Kaszpi-tenger északi része, és a Volga-folyó deltavidéke.

Clupeonella abrau kis termetű (6-7 cm), a szardínia fajokhoz hasonló heringféle, amely kizárólag az édesvízben él és szaporodik.
A fajt 1931-ben Novorosszijszk közelében fekvő Abrau-tóból írták le.
Az alfaját a C. a. muhlisi -t 1943-ban a törökországi Bursa város melletti Apoliont-tóban fedezték fel.

Clupeonella cultiventris vándorló kis termetű heringféle. Élőhelye a Fekete-, és Azovi-tenger, illetve az azokba ömlő folyók alsó szakasza, valamint a Paleostom-tó. A Kaszpi-tenger környékéről két alfaja ismert;
a C. c. caspia, valamint az édesvízi forma a C. c. tscharchalensis.