 |
| Honlap |
*
|
|
Marénák (Coregonus) Magyarországon az alábbi két maréna fajt próbálták az 50 -es évek végén meghonosítani a Balatonban, természetesen nem sok sikerrel. A
vándor maréna
A
vándor maréna az Alpoktól kezdve Európa legészakibb részéig elterjedt.
A Keleti-tengerben a Bottni és a Finn-öbölben igen gyakori, a nyugati
részében azonban ritkább.
Pappenheim szerint
ősszel a haffokba és a Balti-tenger mellékén levő tavakba vonul. Norvégia
déli partja mentén sósvízben is él. Átlagos hossza 40-60 cm, de megnő
1.20 mesre is. Felső állkapcsa kissé előre nyúlik, orra rövid és vastag,
szája alsó állású. Faroknyele aránylag karcsú. Hátúszóját 3-4 és 10-12,
mellúszóját 1 és 14, hasúszóját 1 és 10-11, alsóúszóját 3-4 és 10-13
sugár feszíti ki. A
törpe maréna
A
törpe maréna előreugró állkapcsával minden Közép-európai rokonától
elüt. Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után © A
rendszertani osztályozás már a pisztrángoknál nehezen megy, a marénák
nemzetségében azonban csaknem megoldhatatlan feladat. Mindegyik tóban
külön maréna fajta alakult ki, sőt némelyikben több is kialakult.
Eket a rokon fajoktól igen nehéz elhatárolni, mivel lényegesebb eltérés
sem testalkatukban, sem pedig életmódjukban nem mutatkozik.
Közép-Európa felszíni tagoltsága következtében az északi és déli marénafajok közt éles különbség mutatkozik. A maréna nemzetség eredetére nézve, északi faj. Eredeti helyén azonban épp annyi változatát ismerjük, mint akár délen, az alpesi tavakban. Elterjedésük déli határát az Alpok szabják meg, és ezen alul csak betelepítés révén találhatók. Így pl. a Lago-Maggioréban, továbbá a Comói és a Luganói tóban, ahová 1889.-ben Pavesi telepítette őket, amiért is a halászok Pesce Pavesi -nak nevezik. Északon több maréna faj van, amelyek a többi lazacfélékhez hasonlóan, tengerben élnek, és csak íváskor keresik fel az édesvizet. Ezek a tengerek azonban kevert vizűek, és annál inkább elédesednek, minél közelebb esnek valamelyik folyótorkolathoz. Tekintettel arra, hogy az északi fajok között sokkal élesebb különbségek vannak, mint a déli alakok között, továbbá arra, hogy északon a helyi változatok száma jóval nagyobb, Vogt és Hofer a Közép-európai tavakban élő változatokat nem tekintik bennszülötteknek, hanem úgy magyarázzák, hogy ezek - ha nem is épp a jelenlegi formájukban - északról vándoroltak oda, és minél inkább eltávolodtak a tengertől, annál jobban alkalmazkodtak a helyi körülményekhez. Így tartják érthetőnek, hogy ugyanazon formák távoli tavakban is előfordulnak, és hogy egyazon tóban különböző változatok élnek együtt. A földrajzi elterjedés összefüggése - szerintük - a domborzati viszonyok megváltozásával következett be. A helyi változatok száma 1911.-ben megint gyarapodott eggyel. Ezt az új marénaformát Thienemann írta le. A tőle ismertetett új alak a Coregonus fera -ból keletkezett, és ez az átalakulás igen rövid idő alatt ment végbe. Az új maréna alak keletkezésének története a következő: A Maria Laachi jezsuiták a Lachersee nevű krátertóban 1866.-ben Coregonus maraena ikrákat telepítettek be. Ugyanakkor a Coregonus fera ikráit is kihelyezték. Hat évvel később pedig a Bodentóból hoztak egymillió Coregonus fera ikrát a tóba. A jezsuita kolostor aktáiból kitűnik, hogy a Coregonus maraena ikráknak nagy része már tönkrement, mielőtt a Lacherseebe került volna. Thienemann kiderítette, hogy a Coregonus maraena ivadékok, amik a behelyezett ikráiból kikeltek, csakhamar tönkrementek. A krátertóban tehát csak a Coregonus fera maradt meg, és ennek a fajnak az ott meghonosodott példányai az 1866. és 1872.-i ikraszállítmányból a Bodentóból erednek. A Lacherseenek marénákkal való benépesítése lassanként egészen feledésbe ment. Csak 1900.-ban fedezték fel őket újra, amikor néhány példány véletlenül varsába került. A halászatot a tavon hálókkal csak három év mulva indították meg, és ugyancsak 1903.-tól kezdve tenyésztik mesterségesen a Coregonus fera -t az erre a célra épített keltető házban. Más természetű vizsgálatok alkalmával Thienemann a rendelkezésre álló irodalom alapján igyekezett a Lacherseeben talált maréna faját megállapítani. Hosszas fáradozás, és a maréna nemzetség bonyolult rendszertanának alapos áttanulmányozása után arra a váratlan eredményre jutott, hogy a krátertó marénái nem azonosak sem a Coregonus maraena -val, sem pedig a Bodentó egyéb helyi változataival, vagyis, hogy a Bodentó Coregonus fera -ja a Lacherseeben teljesen átalakult. Ez az átalakulás teljesen jellegzetes, és nemcsak a kifejlett példányokon, hanem a lárvákon is megvan és öröklődik. Az átalakulás az ivadékhalon abban mutatkozik, hogy amíg Nüsslin adatai szerint a Coregonus fera lárváin a szikzacskó és a farokúszó nagysága közötti viszony 1:0.95, addig a Lacherseeben élő marénák álcáin 1:0.85. Nagy különbség van ezen kívül a lárvák színezetében. A Coregonus fera farki tájékát ugyanis sárga pigmentszemcsék színezik, a Lacherseebeli alakokon ellenben a sárga pigment teljesen visszafejlődött. Ez a különbség, mint Nüsslin kimutatta, megvan az északi marénaváltozatok és az Alpok északi tavaiban levő alakok egy része között is. Ebben a körülményben Nüsslin alkalmazkodást lát a planktonban szegényebb, átlátszóbb vízű alpesi tavak viszonyaihoz. A Bodentóban élő Coregonus fera lárváin ez a szín megmaradt ugyan, az ellenmondás azonban csak látszólagos, amennyiben ezek a zavarosabb parti vizekben ívnak. Thienemann a kráter tavi marénalárvákon mutatkozó pigment csökkenést ennek a Nüsslin féle elméletnek beigazolása gyanánt fogja föl, mivel a Lachersee vize még a Bodentó vizénél is átlátszóbb, és mert plankton tartalma sokkal csekélyebb, mint amazé. A külső testalak tekintetében a Bodentó Coregonus fera -ja és a Lacherseebeli maréna igen hasonlítanak egymáshoz. Ellenben igen jelentékeny eltérés mutatkozik a kopoltyúkosárban. A különbség nemcsak a kopoltyúívek fogazatában van, hanem a tengely hosszában is. A Lacherseebeli alak kopoltyúszűrőjének a tengelye (a nyelvcsont) sokkal hosszabb, mint a Coregonus fera -é, és így a kopoltyúkosár átmérője kisebb. A Lacherseebeli Coregonus fera kopoltyúívén levő tüskék száma csaknem megkétszereződött. Ebben a tekintetben ez az új helyi változat felülmúlja az összes marénaféléket, még a Coregonus wartmanni -t is. Az egyes tüskéknek viszonylagos hosszúsága is növekedett. A szűrőkészülék sokkal sűrűbbé vált. Ez a változás a táplálkozásbeli viszonyok módosulásával jött létre. A Bodentóban a Coregonus fera a fenékiszapban élő lárvákból, tehát nagyobb állatokból táplálkozott, a Lacherseeben levő alak pedig tipikus plankton evő lett. Hogy a táplálékváltoztatás miért következett be, arra senki sem tud határozott választ adni. Lehet, hogy vegyi tényezők, talán a mélyebb vízrétegek szénsavtartalma okozták, de lehetséges, hogy a fenék fauna szegénysége volt a fő ok, ami viszont a tó fiatal geológiai múltjával van összefüggésben. A Coregonus wartmanni, amelynek kopoltyúkosara a fogak sűrűsége, hossza és száma tekintetében igen közel áll a Lacherseebeli alakéhoz, ugyancsak a Bodentóban él, mint a Coregonus fera. Ugyanazon életviszonyok mellett tehát a kopoltyúkosár szűrőkészüléke az egyiknek igen sűrű, a másik fajnak pedig igen ritka. Az ivarérés a többi marénafélékéhez képest a krátertóban igen későn következik be. Az ivarérett alakok ugyanis hatévesek. Ezt véve alapul, tehát körülbelül hét nemzedék elég volt ahhoz, hogy a Bodentóból származó Coregonus fera -n egyes alaktani sajátságok ilyen mélyreható változásokon menjenek keresztül. Ebben a krátertóban tehát mondhatni, a szemünk előtt játszódott le egy új halfajnak a kialakulása akkora gyorsasággal és olyan mélyreható változásokkal, amilyenekre még az annyira változékony maréna féléknél sem fordult elő példa. A marénák nemzetségét általánosságban nem nehéz jellemezni. Kisfejűek, szájuk kicsi, fogatlanok, vagy finom, könnyen kihulló fogazatuk van. Testük oldalról meglehetősen lapos, pikkelyeik közepes nagyságúak és lazán állanak. Hátúszójuk magas, hátul meredeken lecsapott, farokúszójuk mélyen bemetszett. Színezetük igen egyszerű. Hátuk sötétzöld, barnás, vagy szürke, oldaluk és hasuk ezüstös, olykor sárgás árnyalatú. A marénák, mint a kopoltyúíveken lévő szűrőkészülék szerkezete is elárulja, lebegő lényekkel táplálkoznak. A fenéklakók ezek mellett csigákkal, férgekkel, szúnyoglárvákkal, stb. is élnek, sőt a nagyobb fajok a fiatal halivadékot is pusztítják. Az Alpok szegélyén lévő mély tavakban néhány faj, az ívási időszaktól eltekintve, valódi mélységi alakká változott át. Csak igen kevés maréna jár be ívni a folyókba, a többség egész életét a tóban tölti el. Ikráikat a vízbe bocsátják ki. Sok
helyen mesterségesen is tenyésztik. A vándorló marénafajok Észak-Szibéria
nagy folyam rendszereiben, halászati nézőpontból, igen jelentős szerepet
játszanak. Szibéria marénáiról a XIX. század nyolcvanas éveiben Pechuel
Loesche a következő
leírást közölte: A marénafélék morfológiai bélyegei rendkívül véltozékonyak, szinte vízterületenként eltérőek. Becslések szerint a teljes előfordulási területen mintegy 300 alakváltozat kölönböztethető meg. A könnyebb osztályozás érdekében különböző ún. formaköröket állítottak fel, amelyek a következők; (A formakörök törzsalakjai) 1,
Törpe maréna formakör - Coregonus
albula |
