Ingolák (Petromyzontidae)

 

Ukrán ingola
Eudontomyzon mariae

A legnagyob elterjedési területtel bíró ingola faj. Megtalálhatóak a Volga és a Don vízrendszerében, a Kaszpi-tengerbe ömlő folyókban (Sura), északon felhatol egészen a Visztula folyórendszeréig. Nyugati elterjedési területének nyugati határa a csehországi felső Morava rendszer, a Dunában és mellékfolyóiban is megtalálhatóak. Nem élősködő faj, törmelékkel és a mikroorganizmusokkal táplálkozik. Az alsó állkapcsi lemezen 5-10 (többnyire 7-8) fog van. A szájkorong csak kevés külső és belső ajakfoggal rendelkezik. A korong alsó felén hiányzik a sertés rész, amely a tiszai ingolánál megvan. Az elülső nyelvlemez közepén nincs beszögellés, elülső peremén 5 fog ül: középen egy nagyobb és szélesebb, hozzá jobbról és balról két-két kis fog csatlakozik.

---

Az Északi és a Keleti-tenger környékének kisebb patakjaiban, folyóiban honos a nem vándorló pataki ingola Lampetra planeri. E faj előfordul Albániában, Dalmáciában és Olaszország déli részén, valamint észak-keleti elterjedésének határa átnyúlik Szlovákiába, melyet az alábbi régi leírás is alátámaszt, -így nem zárható ki, hogy néha Magyarországon is megjelenjen!

Pataki vagy törpe ingola
Lampetra planeri

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel.
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A törpe ingola Petromyzon planeri Bl. magyar nevei; vakcsík, kígyóhalacska, kilencszemű hal,
pataki ingola, törpe ingola.
Szarufogai is úgy rendeződnek el szájában mint a dunai ingolánál, de viszont tompák. A második hátúszó közvetlenül az első mögött ered, és jól fejlett alsóúszója is van. Színe is hasonló, csak a hátán inkább zöldes. Egész Európában, hazánk folyóiban és Észak-Amerikában is honos. Az ingolák rendkívül érdekes fejlődésmenetét ezen a fajon figyelték meg. Ívását már Baldner ismerte, és így írta le:

"… Sokan csomókat
alkotva függtek a köveken ott, ahol a víznek gyors a folyása. Mély gödröcskéket ásnak, hogy ívásukat elvégezhessék, amit hasonlóan semmiféle más halon sem láttam, csak ezeken, mert sekély vízben végezték, úgyhogy jó látható volt…"

Müller Ágost, akinek alkalma volt a Planer -ingolák ívását a Berlin melletti Paukeban megfigyelni, mindenben megerősíti Baldner leírását. Müller megfigyelései előtt észrevették már az ingolák ivóhelyein azt a féregszerű állatkát, melyet vakcsíknak Ammocoetes branchialis neveznek, és amelyet már Aldrovandi is leírt. Ez az állat 18 cm hosszú, de csak tollcséve vastagságú, feje igen kicsi, szemei alig láthatók, kopoltyúnyílásai mély barázdába nyílnak, bőre gyűrűzött, színe ezüstös fényű, úszói pedig sárgásfehérek. Mindenütt megtalálható, úgy iszapos, mint homokos fenekű patakokban és életmódja is igen emlékeztet a férgekére, amelyekhez ezt az állatkát be is sorozták. Mélyen beássa magát az iszapba, mint a férgek. Müller, hogy a szemei előtt megtermékenyített ingola pete fejlődését tanulmányozza, az ikrát hazavitte, és medencébe helyezte, amelyben nagy meglepetésére, 18 nap múlva megtalálta a kikelt ivadékot, amely semmiben sem különbözött a fent ismertetett féregszerű állattól. Így jött rá, hogy a vakcsík nem különálló faj, hanem az ingola ivadéka.
Így azután sikerült is neki tanulmányozni és megfigyelni a lárva egész fejlődését, míg az anyjához való hasonlóságot el nem érte. Valószínű, hogy minden ingola ivadéka ilyen átalakulásos fejlődésen megy át.
A fiatal ingolák 2-4 évig maradnak meg lárvaalakban, azután télen néhány hét alatt átalakulnak ingolává.
A szemek feljönnek a bőr tetejére, megnőnek, a száj a jellegzetes szívószervvé alakul át, a kopoltyúbélből felül szűk csatorna fűződik le, amely hátrafelé a gyomorba torkollik, elől pedig a nyelőcső függ össze nyílás útján a kopoltyúkkal. Az endostyl szintén lefűződik a bélről és pajzsmiriggyé alakul át, amely a gerincesek jellemző szerve. Az így átalakult ingolák hamarosan elérik ivarérettségüket, ívásuk után pedig elhalnak.
Ez a gyors átalakulás és a kifejlett állat rövid élettartama okozta azt, hogy olyan sokáig tartott, amíg fejlődésmenetét megismerhettük. Annál érdekesebb, hogy ezt a csodálatos fejlődésmenetet már Baldner (1612-1694) is ismerhette, mert halas könyvében, amelyben a kifejlett ingolát és vak lárváját egymás mellett le is rajzolta, ezeket mondja:

"… Augusztus havától a szent karácsony haváig alig találhatunk szemes ingolákat, de vakcsík bőven van egész éven át. A szemesek és a vakok egyébként egyfélék, minthogy a fiatalok kezdetben mind vakok, s azonnal bebújnak a fenékbe, mihelyt az ikrából megszületnek. A vakokban mindaddig nem fejlődik ikra, amíg szemük nem lesz…"

Lohman újabban úgy véli, hogy a Planer -ingolában valódi belső termékenyítés megy végbe. Ferrey már régebben megfigyelte, hogy a tengeri ingola megölt ikrásából kivett peték fiatal lárvákká fejlődtek, amit csak belső megtermékenyítéssel lehet megmagyarázni. Valószínű, hogy erre célzott már az öreg Baldner is, mert oly nagyon hangoztatja, hogy az ívás minden más haltól eltérő módon történik. Az ikrát nem ürítik a vízbe, ami nem is lenne célszerű, hiszen az ivóhelyeken erős vízáramlás van, amely az apró szemű ikrát tovasodorná.