Honlap
*

Küllők (Gobio)

A küllők nemzetségét a márnáktól a szájzugukban levő két bajusz, a magasan elhelyezett szemek, a hátúszóból hiányzó tövis, a nagyobb pikkelyek és minden oldalon két sorban 3 vagy 2 és 5 számú, kampós garatfogak különböztetik meg.

Fenékjáró küllő
Gobio gobio

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A fenékjáró küllő (Gobio fluviatilis) népies nevén; göbhal, gobhal, goboly, göcs, gruz, gulur, hajas kövihal, héjjas kövihal, kőhal, küllő, sármászó szakáll, tergélye.
Legfeljebb 12-15 cm, legfeljebb a 18 cm hosszúságot éri el. A hátúszóban 3 és 7, a mellúszóban 1 és 14, a has úszóban 2 és 8, az alsóúszóban 3 és 6, a farok úszóban pedig 19 sugár van. A fenékjáró küllő Európa és
Kelet-Ázsia legnagyobb részének tavait, folyóit és patakjait lakja, de megtalálható mocsarakban is, sőt földalatti vizekben is előfordul, így pl. a postumiai (adelsbergi) barlangban. Folyóinkban közönséges, úgyszintén Németország és Anglia, Oroszország, Kelet-Szibéria és Mongólia, sőt az Altai-hegység vizeiben is gyakori. Az apró szemű ikrája kékszínű! Tápláléka halivadékból, férgekből, rothadó húsból és korhadó növényi részekből áll. Minthogy különösen kedveli a dögöt, a németek sírásónak nevezik. Mikor a bécsiek az ostromló török sereg elvonulása után, 1683.-ban a megölt törökök és lovak hulláit a Dunába dobták, Marsigli szerint, a hullák körül, sőt a hullák belsejében igen sok fenékjáró küllőt találtak, és úgy látszott, hogy az emberi hullákat jobban kedvelték, mint az elhullott lovakat.
A fenékjáró küllőről Herman Ottó a következőket jegyzi meg:

"…A fenékjáró küllő, mint már neve is mondja, szereti a víz fenekét, ezért a székelység "sármászó szakáll" nak is nevezi, és e név igen jellemző, mert az életmódot festve, festi az alakot is, a fenékjáró küllő ugyanis az iszapon fekve úgy néz ki, mint valami lécszög, és a hasonlatosság onnan ered, hogy hónaljúszószárnyai a testtől elállanank, így hasonlítanak a lécszög kétoldalt lecsapott fejéhez, akár a szigony "szakáll"hoz, új divat szerint, "visszhorgához …"

Morfológiai bélyegei alapján Európa középső és déli részén, valamint Kis-Ázsiában számos alfaját írták le. A Duna és a Dnyeszter vízrendszerében a homoki küllővel alkotott hibridjei is ismertek.

Felpillantó küllő
Gobio uranoscopus

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A fenékjáró küllő közeli rokona a felpillantó küllő. A faj teste nyúlánkabb, bajuszai hosszabbak, és szemei a magasabb és keskenyebb homlok felső oldalán ferdén állnak, teste és úszói vagy egyszínűek, vagy a hát és az oldalvonalak mentén sorban elhelyezett foltokkal tarkítottak, és minden pikkelyen két apró fekete pontot viselnek. Teljes hossza 10 cm. Agassiz az Isarban fedezte fel, később megtalálták a Salzachban és az Idriában is. Nálunk sok helyen él, így ismeretes a Dunából, a Balatonból, a Zalából, a Vágból, a Garamból, a Szamosból. Életmódja különbözik a felpillantó küllőétől. Herman Ottó szerint: "… A felpillantó küllő igen kedves, eleven halacska, mely kevésbé fenékre lapuló, mint fajrokona, a fenékjáró küllő, de fogságban is a fenék táján, a kavicsokhoz alkalmazva úszkál, apró víziállatokkal él. Májusban és júniusban ívik…"

Halványfoltú küllő
Gobio albipinnatus belingi

A hazánkban élő halványfoltú küllők a törzsalak Gobio albipinnatus alfajai, amelynek morfológiai bélyegei jelentős változékonyságot mutatnak, ami alapját képezte több alfaj leírásának is.
Nagy valószínűséggel a nálunk élő halványfoltú küllők a Gobio albipinnatus vladykovi alfajhoz tartoznak. Elterjedési területük a Duna vízrendszerének alsó és középső szakasza, a delta vidéktől Szlovákiáig, valamint a Bug, Dnyeper, Dnyeszter, Don és a Volga folyók alsó szakaszának vízrendszere. Jelentősebb állományuk él a magyar folyók holtágaiban. Testalkata és életmódja a fenékjáró küllőéhez hasonló. Hát és farokúszóján a pettyek 2-2 szabályos vonallá rendeződnek, a fenékjáró küllő esetében ez szabálytalan márványos minta, a bajuszszálai is hosszabbak, a hátúszót 2-3 kemény és 7 lágy osztott sugár alkotja.

Tiszai küllő
Gobio uranoscopus frici

A tiszai küllő a felpillantó küllő egyetlen máig ismert alfaja, azonban a fajjogosultság kérdését mind a mai napig nem sikerült tisztázni. Sokan ezt kétségbe vonják.

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A tiszai küllő teste hengeres és alacsony. Feje hosszú; szájnyílása széles; szeme kicsi; a sárgás bajuszszálak aránylag vastagok, mérsékelten hosszúak és hátrafelé irányulnak, az elülső kopoltyúfedő hátulsó szegélyén azonban csak valamivel érnek túl. Hátúszójának hártyáját 3 és 7, az alsóúszóét 3 és 8, a hasúszóét 1 és 7, a mellúszóét 1 és 12, a farokúszóét pedig 19 sugár támasztja meg. A konzervált példányok testszíne a hátukon és az oldalukon egyszínű szürkésbarna. Oldalvonala mentén és a háta közepén fekete pigmentvonal húzódik végig. Hasoldala fehér. Hosszú úszóin apró sötét pontokból álló harántpántok vannak. A has, a mell és az alsó úszó töve, valamint a fej alsó része sárgás. Mellúszója széles és szabad széle kihegyesedik. A kihegyesedést a negyedik úszósugár meghosszabbodása okozza. A hasúszó hosszú és szintén kihegyesedik. Az alsóúszó ívesen bemetszett. Farokúszója mélyen beöblösödik. Halpénzei befedik egész alsó oldalát, beleértve a toroktájékot is. Aprótermetű hal. Hossza mindössze 88-96 mm. Vladykov az új fajt három példány alapján írta le, amelyeket a Tarackban, a Tisza egyik mellékfolyójában gyűjtöttek. Lelőhelyük 320 m-rel van magasabban a tenger szintjénél.


****** ******