Küszök

Küszök (Alburnus)

A küszök nemzetségébe tartozó halak háta ívelt, de mégsem olyan domború, mint a hasuk. A rövid hátúszó a hasúszó mögött, a hosszú alsó úszó pedig a hátúszó mögött kezdődik. Könnyen lehulló, erős ezüstfényű pikkelyeit kiemelkedő redők díszítik, szájuk felső állású. Garatfogaik két sorban helyezkednek el, mindkét oldalt kettő és öt van belőlük, a belső sor utolsó fogai kampószerűen görbültek.

Szélhajtó küsz
Alburnus alburnus

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A nemzetség legismertebb faja a szélhajtó küsz (Alburnus lucidus), magyar nevei; fehérke, bökle, dobóka, fejérkeszeg, szélkeszeg, fűzfahal, fűzike, göce, pisze, szélkeszeg, szélhal, kisz, löbő ökle, peholhal, pehelyhal, pelehal, penmethal, pine, pinehal, pinke, rütyőke, ribihal, szélhajtó, szélhal, szellőkeszeg, tejhal, ünhal, ruszli, fűzfalevél, huszárkeszeg, szűkehal, snajder, snájder, snöci.

Hátúszójában 3 és 8, mellúszójában 1 és 15, has úszójában 2 és 8, alsóúszójában 3 és 17-20, farok úszójában pedig 19 sugarat visel. Testhossza 10-12, legfeljebb 18 cm, tehát apró halacska.
"... Úgy állnak bosszút ellenségeiken, - mondja Siebold, hogy galandférgükkel, a Ligula simplicissima-val, amely testüregükben él megfertőzik őket, és ilyen módon belekerül más halak, madarak testébe..."

A szélhajtó küsz Európa egész északi és keleti részén közönséges. Svájc déli részén kis helyi változata, az alborella helyettesíti. A szélhajtó küsznek a természetes vizekben többféle korcsa fordul elő. Az ezüstös balinnal való kereszteződéséből származó korcsát mesterségesen is tenyésztik. Ennek rövid, magas hátú és lapos oldalú teste van. Hasán csupasz él vonul végig. Szája szűk és végső állású. Garatfogainak képlete 2/5-5/2. Hátúszóját 3 és 8, alsóúszóját 3 és 19 sugár alkotja. A szélhajtó küsz és a veres szárnyú koncér korcsa igen ritka. Pikkelyei nagyobbak és merevebbek, mint a küszéi. Feje hasonlít a küszére. Garatfogainak képlete 1/5-5. Hátúszójában 3 és 11, az alsóúszóban pedig 3 és 14 sugara van. A piros szemű kelével való kereszteződéséből olyan korcs keletkezik, amelynek felsőállású és nagyon ferde szája van. Hátúszója 3 és 8, alsóúszója 3 és 14 sugarat tartalmaz. Garatfogainak képlete 2/5-4/2. Háta kékesszürke, oldala kékesen csillogó ezüstösfényű, hasa fehér, hát és farok úszója gyengén pirosas világosszürke, alsóúszója fehéres, a széle felé vöröses. A szélhajtó küsz és a fejes domolykó kereszteződéséből származó korcsot régebben önálló faj gyanánt Alburnus dolabratus Holandre név alatt írták le. Ferde szája végsőállású; teste nyúlánk, a háta hengeres, oldala a has úszótól hátrafelé lapos. Garatfogainak száma 2/5-5/2. Hátúszóját 3 és 8-9, az alsót pedig 3 és 10-16 sugár feszíti meg. Hossza 22-25 cm. Májusban ívik. Pikkelyeinek hátulsó szélét fekete pontok szegélyezik.

Önálló alfaját írták le a Vardarból A. a. macenodikus, valamint a Sztruma és a Marica folyók vízrendszeréből A. a. strumicae.

Sujtásos küsz
Alburnus bipunctatus

Nevét sajátos oldalvonaláról kapta, magyar nevei; fecskefarkú, fűzfahal, fűzike, halhuszár, habnyelő, keceg, sugárkeceg.
Zömök teste, kevésbé előreugró álla és majdnem vízszintes állású szájnyílása különbözteti meg az előzőktől. Megtalálható Európa nagy részén, továbbá Oroszország közép-ázsiai területeneik északi felén, ahol a törzsalakon kívül még további 11 alfaját is leírták. Hiányzik Dániából, a Skandináv-félszigetről és Angliából.

Állas küsz
Chalcalburnus chalcoides mento

A C. c. mento alfaj a Fekete- és az Azovi-tenger vízgyűjtő területein honos. Jelentős állománya él a Duna-delta és a Vaskapu közötti szakaszon, és szigetszerűen ausztriai és bajorországi tavakban. A magyar Duna szakaszon már ritka halfaj.
Nagyobb, mint a szélhajtó küsz, mert 15-18, kivételesen elérheti a 20-25 cm-es hosszúságot. Teste megnyúlt, oldalt kevéssé lapított, szája felfelé nyíló, és alsóállkapcsa kissé előreugró. Előbbit 3 és 8, mellúszóját 1 és 15, has úszóját 2 és 8-9, alsóúszóját 3 és 14-16, farok úszóját pedig 19 sugár feszíti ki.