Márnák

Márnák (Barbus)

A márnákat jellemzi a rövid hát és alsóúszó, amelyben erős csonttüske van és a mindkét oldalon három sorban elhelyezkedő, hátrahajló kampós és kanálszerűen vájt garatfogak.

Rózsás márna
Barbus barbus

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A folyami rózsás márna (Barbus fluviatilis Ag.) magyar nevei; brána, harcsaponty, havasi márna, marcihal, marina, martikeszeg, merenne, nagymarci, márnahal, rózsahal, tótkeszeg, tótkecsege, zsidóhal,
tótkecegi-zsidóhal, rózsa márna, rózsás márna.
Eléri a 80 cm hosszúságot és a 4-5 kg, kivételesen a 9-12 kg súlyt. Néha aranymárnák is akadnak köztük, amelyeknek teste sárgaszínű. A hátúszót 3 és 8-9, a mellúszót 1 és 15-17, a has úszót 2 és 8, az alsóúszót 3 és 5, a farok úszót pedig 19 sugár feszíti ki. Az alsóállású száj felső ajkán négy bajuszszál látható.

A rózsás márna folyóink lakója, a hegyvidéken nem hatol feljebb 900 méternél. Folyami márnának is nevezik, mert főleg folyóvizekben él, bár előfordul a Balatonban is. Tápláléka apróbb halakból, férgekből, állati és emberi ürülékből áll. Heckel említi, hogy olykor tömegesen tartózkodnak a szennyvíz befolyók környékén. Nagy szeretettel pusztítják más halak ikráját és zsenge ivadékát is. Mint sok más pontyfélén, a márnán is megfigyelték a környezet színeihez való alkalmazkodást. A márna egy óra leforgása alatt megváltoztatja a színét miszerint a fenék sötét, vagy világos, a szerint ezüstfehér, egyszínű, vagy pettyes lesz.

Több alfaját is leírták, amelyek önállósága máig vitatott. Bulgária keleti részén a B. b. bergi (Ladiges & Vogt), az Ibériai-félsziget nagyobb részén a B. b. bocagei, a Guardiana és a Guadalquivir folyók vízrendszerében a B. b. scalteri, a Dnyeszter, Dnyeper és a Bug vízrendszerében a B. b. borysthenicus, Dalmáciában a Vardar vízrendszerében a B. b. macadonicus. A szakirodalomból a márna és a Petényi márna hibridjei is ismeretesek.

Petényi márna
Barbus peloponnesius petenyi

A törzsalak Dél-Franciaországban a Pireneusoktól a Rhone folyóig, valamint Kelet-Spanyolországban él.
Az alfajok egymástól elkülönülő előfordulási területeken találhatóak meg. A nálunk is élő alfaj az Odera és a Visztula felső folyásának, a Dnyeszter és a Vardar vízrendszere vidékén a hegyipatakok és dombvidéki vizek lakója. Az Ibériai-félszigeten a fajt a B. m. graellsi, a Po és Isonzo folyók vízrendszerében a B. m. caninus, a Balkán-félsziget déli részén a B. m. peloponnesius, a nyugati részén a B. m. rebeli alfajok képviselik. A kipusztulás közvetlen közelébe került, nagy zoológiai értékű halfajunk.

Hazánk folyóiban, főleg a Kárpátokban a rózsás márnával rokon márna él. Ez a Petényi, vagy magyar márna (Barbus petényi Heck.), amelynek kisebb a teste, megnyúltabb az alakja, valamint abban is különbözik a rózsás márnától, hogy a hátúszó tüskéje nem fűrészes, hanem sima.
Magyar nevei; kövi márna, magyar márna, bartafia, semlehal, semling, samléng, zsemlehal, zsemling, zsömlehal, zsemlénk.
A hátúszóban 3 és 8, a mellúszóban 1 és 14, a has úszóban 2 és 8, az alsóúszóban 3 és 5, végül a farok úszóban 19 sugár van. Erről a halról, amely egy kiváló és úttörő magyar természetbúvár nevét örökíti meg, Herman Ottó a következőket mondja:
"…A Petényi márna a magyar halak ismeretére nézve sok tekintetben érdekes..."
Petényi, a faj felfedezője, jegyzeteiben körülbelül ezeket mondja:

"... Ezt az eddig ismeretlen márna fajt először 1837.-ben a Poprádban fedeztem fel, és el is küldtem Heckel barátomnak a többi Poprád halakkal, aki azonban annak összehasonlítására akkor nem ért rá. Másodszor ráakadtam 1844.-ben erdélyi utamon a Csernában. Harmadszor, 1847.-ben ismét a Poprádból hoztam. 1849. február 10.-én fogtam legtöbbet a Turopólyai malomárokban..."

Heckel szerint a Marosban, a Szamosban, Kolozsvár táján, Szeben és Brassó vidékén is előfordul.
"... A Petényi márna szereti a sebes vizet, és alapjában pataki hal, leginkább a pisztránggal egy vizet tart. Különösen szereti a kisebb zuhogókat, amidőn a víz a köveken, és egyéb akadályokon átbukik. Igen kedveli a malmokat, ahol mindig a kerekek csapó vizében tartózkodik, igen fürge, ügyes úszó, mely mohósággal kap a horog után. A legnagyobb példányok, tapasztalásom szerint, nem érik el a 20 cm-t.
Húsa igen jó, különösen az erdélyi részekben kedvelt eledel ..."

Bihari márna
Barbus biharicus

A halakkal foglalkozók korábban is tudták, hogy a horgászhalként kedvelt márna mellett a Körös vízrendszerében is él egy másik, apró termetű márnafaj, de bő másfél évszázadon át úgy vélték, hogy az nem más, mint a Petényi Salamon János által felfedezett és Heckel által 1852-ben leírt Petényi-márna (Barbus petenyi). A 2000-es évek elején ugyanakkor egy átfogó kutatás bebizonyította, hogy a Petényi-márna mellett két további márnafaj is létezik: a Kárpát-medence északi részén a kárpáti márna (Barbus carpathicus), míg a délebbi területeken a balkáni márna (Barbus balcanicus) honos. Ez utóbbi fajok azonosítása után vetődött fel először a Körösben élő kistestű márnák tudományos vizsgálatának szükségessége a Magyar Haltani Társaság 2010. évi konferenciáján. A magyarországi állományok gondos genetikai vizsgálata során derült ki, hogy a Körös vízrendszerében egy olyan új faj honos, amelyet a tudomány eddig nem ismert. A kutatócsoport felfedezésének eredményeként nemcsak haltani ismereteink gyarapodtak, hanem természeti értékeink sora is egy újabb, Kárpát-medencei bennszülött fajjal gazdagodott.