A paducok nemzetségéhez mindössze csak néhány faj tartozik. Főbb ismertető bélyegeik a következők; az alsó állkapocs porcos bevonata, amelynek felül éle van, a többé-kevésbé megnyúlt felső arcorr, a harántvágású és szaruszerű éles állkapocsszegéllyel körített, alsóállású száj, továbbá az egyszerű sorban elhelyezett 5, 6, vagy 7 garatfog. Az utóbbiak koronája oldalról erősen lapos és hosszú.

A vésetajkú paduc magyar nevei; őnhal, paduc, paduszka, paluc, patic, patus, petenye, podvizhal, potoz, potoznak, sodronypaduc, stenger, szentgyörgypaduc, tintahal, tintáshal, végsőhal, jászpaduc, szentgyörgykeszeg, szilvaorrú paduc, tintafosó, végsőhal, patin.
Teste hosszú és hengeres, oldalról kissé lapos és meglehetősen nagy pikkelyekkel borított. Hátúszójában 3 és 9, mellúszójában 1 és 16-17, has úszójában pedig 19 sugár van. Hossza 50 cm-t, súlya pedig 1.5 kg-ot érhet el.
Ekkora paducok azonban ritkaságszámba mennek. A vésettajkú paduc Észak-Németországban ritkább, délen, továbbá Svájcban gyakoribb. Az Oderában és a Visztulában is meglehetős mennyiségben fordul elő.
A Duna és a Rajna vízrendszerének csaknem minden folyójában és tavában megtalálható. Hazánkban Petényi a Poprádból, a Dunából, a Drávából, a Murából, a Szamosból, a Marosból, az Oltból, a Garamból, a Szebenből és a Csernából. Reisinger a Balatonból, Herman Ottó a Berettyóból, a Bódvából, az Ipolyból, a Körösből, a Küköllőből, a Rábából, a Sajóból, a Szernyéből, a Zagyvából, Zsarnovitzky a Vágból, Bodrossi pedig a Temesből említi.A vésettajkú paduc testalakja és színe igen változékony, úgyhogy változatait időnként önálló fajoknak is tekintik. A vésetajkú paduc a vaskos csabakkal kereszteződik.

Európa nagyobb részén megtalálható, elterjedési területe Kis-Ázsiába is átnyúlik. E terület déli és keleti részén a paduc 4 önálló alfaja ismert: C. n. borysthenicum, C. n. ochridanum, C. n. vardarense,
C. n. variable.