Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

Ezt a 8-9 cm hosszú halat Magyarországon; békahal, bobálik, bobály, ebhal, ebihal, kiskutyahal, kutyahal, pecehal, póchal, ribahal, és rucahal néven ismerik.
Teste zömök, hátúszója a farok közelébe tolódott s alatta ízesül a has és az alsóúszó, a farok úszó lekerekített. Nagy pikkelyek borítják, amelyek a fejtetőre, az arctájékra és a kopoltyúfedőre is átterjednek. A közti és az alsó állkapcsot, az eke és a garatcsontot bársonyos fogazat vonja be. A sugarak száma a hátúszóban 3 és 12-13, a mellúszóban 1 és 12, a hasúszóban 1 és 5, az alsóúszóban 2 és 5-6, a farok úszóban 16. A magyar halfaunának erről a sajátságos fajáról Herman Ottó halhatatlan művében;
A magyar halászat (1887) - című könyvében így ír a Szernye mocsár csíkászainak életéről:

"… A lápi póc mindenben a réti csík társa, és így különösen ingólápos mocsarakban terem meg bőven, a lápkutak és vészek tisztább vizében űzi úszóversenyeit. Igen óvatos és fürge kis hal, mely azonban a fogságban hamar szelídül, gazdáját megismeri és kézből kapdossa táplálékát, - a gilisztát, nyershúst - de kitűnik itt rabló természete, mely egészen csukaszerű. Húsát a Szernyevidék szegénysége szükségből eszi. Az Ecsedi-láp környékének népe mérgesnek tartja, az előbbi helyen sertést és rucát is hizlalnak vele, mert rengeteg számmal van, és én láttam Dercen táján öblös csíkkast, mely tömve volt e kis rablóval…"

A mocsarak lecsapolása óta a lápi póc is ritkábbá vált, előfordulási helyeiről Vutskits a következőket írja (1901.).

"… Hazánkon kívül Európának aránylag kevés helyéről ismerik. Kimutatták az alsó-ausztriai Moosbrunn mellett, Szerbiában, Negotin közelében és Odessza környékén Oroszországban.
Magyarországon a Fertő lápos helyein, Budapest mellett az Ördögárokban, a Zala vizében, Zala-Tapolca környékén, Tihanyban, a bihari Sárrétben, a Bodrogközben, nevezetesen az Ecsedi-láp és a Szernyemocsár világában él, Petényi, Heckel és Kner, dr. Chyzer és Herman Ottó kutatásai szerint. Nekem sikerült újabban megtalálni a keszthelyi Kis-Balatonban és a somogymegyei "Nagyberekben", a Lengyeltóti melletti Tatárvár hegyközség és Buzsák község között levő turfás területen. A lápi pócot az utóbbi helyen utasításom szerint sűrű zsákkal fogták ki a turfakiemelőgép nyomában előbugyogó vízből, 1 méternyi mélységből. Népies neve nincs és apró társaival együtt az itteni lakók szeméthal néven tisztelik meg. Medic e fajra 1896.-ban a Duna kiöntéseiben, Zimony táján akadt rá…"

Halfaunáknak erről az érdekes tagjáról Hankó írt tanulmányt ("Zool. Anz.", 1923), amelyben összefoglalta a rávonatkozó irodalmi adatokat. Vutskits szerint a lápi pócot Marcaliban "rucahal" néven ezelőtt 20 évvel még árulták a piacon. Csak a szegény nép vásárolta, máshol trágyázásra és hízlalásra használták.
A Fertőtóból ahonnan eltűnt, Kramer idejében még nagy mennyiségben szállították Bécsbe, ahol főképp a díszhal kereskedők vásárolták.

"… A lápi póc, - írja Hankó- igen kedvelt akváriumi hal volt, mivel könnyen kezessé válik és valódi műúszó. Alig akad a halak közt olyan mestere az úszásnak, mint a lápi póc.
Úszóinak minden sugarát külön-külön tudja mozgatni. Ez a hal többnyire olyan módon mozgatja úszóit, mint amikor az ember az asztalon dobol. Úszás közben valamennyi szárnya hullámvonalat ír le. Legfeltűnőbb a mellúszó hullámzó mozgása, amely lassan akkor is folytatódik, amikor a test már egy helyben áll. Olyan, mint a hajócsavar. A lápi pócra nézve a test helyzete közömbös. Fejjel felfelé, vagy lefelé, 75 foknyi szögben, tehát csaknem függélyesen lebeg a vízben, miközben csak mellúszója mozog lassan és hátúszójának utolsó sugarai végeznek rezgő, hullámzó mozgást…"