Koncérok
(Rutilus)
A
koncérok nemzetségét jellemző sajátosságok a következők; szájnyílásuk
kicsi és majdnem vízszintes, garatfogaik egy sorban állanak, a baloldalon
6 vagy 5, a jobboldalon pedig mindig 5 van.
Bodorka
Rutilus
rutilus
Történelem,
a régi magyar és latin elnevezésekkel.
Dr.
Hankó Béla és Dr. Leidenfrost
Gyula után ©
A
vörös szárnyú koncért Leuciscus rutilus Löd
rendszeresen összetévesztik a piros szemű kelével
(Scadinius erythrophthalmus). E
két halfaj valóban annyira hasonlít egymáshoz, hogy csakis a garatfogak
alapján lehet őket egymástól megkülönböztetni. A vörös szárnyú koncér
garatfogai ugyanis egy sorban állanak, mégpedig a baloldali garatcsonton
6 vagy 5, a jobboldalin pedig 5. Az elülsők koronája kúpos, a hátulsó
garatfogaké pedig oldalról lapos és ferde rágófelületük van.
A vörös szárnyú koncéron a hasoldal éle sincs meg. A vörös szárnyú koncér
egyéb népies nevei Herman Ottó összeállításában;
bőke, büke, bürke, göndér, őnhal, pápakeszeg, tamáskeszeg, veresszárnyú
keszeg, veresszárnyú jász, amelyekhez Unger Emil
Apatinból még a bodorka nevet is csatolja.
Teste oldalról kissé lapos, többé-kevésbé megnyúlt
és nagy pikkelyekkel van borítva. Szája végállású. Testének körvonala
és színezete tartózkodási helye és táplálkozási módja szerint változik,
és így többféle változata van, amelyek meglehetősen állandók. A hátúszóban
3 és 10-11, a mellúszóban 1 és 15, a hasúszóban 2 és 8, az alsóúszóban
3 és 9-11, a farokúszóban pedig 19 sugár számlálható meg. Hossza ritkán
haladja meg az 50 cm-t, súlya pedig legföljebb a 1. 5 kg-ot éri el.
A pontyfélék közül a vörös szárnyú koncér a legelterjedtebb és a legközönségesebb.
Megtalálható egész Közép-Európában, Angliában, földrészünk keleti felében
csaknem mindenütt, továbbá Északnyugat-Ázsiában. Tavakban és kisebb-nagyobb
folyókban éppen úgy előfordul, mint gyengén sós tengerekben. Az Északi-tengerben
ritka, a
Balti-tengerben ellenben rendkívül gyakori. Hazai előfordulási helyei:
a Fertő, Balaton, Duna, Mura, Tisza, Cserna, Maros (Heckel),
Rákos, AlsóVág, Velencei-tó (Petényi),
Dráva, Körös, Olt, Rába, Sajó, Bódva, Szamos, Szernye, Zagyva (Herman
Ottó), Béga, Temes (Bodrossi).
A vörös szárnyú koncér a dévérkeszeggel, a piros
szemű kelével és az ezüstös balinnal kereszteződik. Az utóbbival való
kereszteződéséből olyan korcs keletkezik, amelyet azelőtt
Bliccopsis abramorutilus Jäckel
néven önálló fajnak tekintettek.
Ez a korcs 24 cm-re nő meg. Háta elől lapos és nagy pikkelyek cserépmódra
fedik. Szája végsőállású. Páratlan úszói világos szürkéssárgák, vagy
világos barnák, a párosak néha pirossárgák. Hátúszójában 3 és 8-10,
az alsóban 3 és 14-15 sugár van. Garatfogai 1 vagy 2 sorba rendeződnek
és képletük igen változatos (6-5/1; 1/6-5; 1/5-5/2; 2/5-5/1; 1/5-5/1;
2/6-5/2; vagy egy sorban 6-5, 5-5). A vörös szárnyú koncérhoz igen hasonlít
a trull (Leuciscus
aula Bp.), amely az Alpok déli részében honos. Oldalvonala
mentén gyakran széles feketés sáv vonul végig.
Számos
alfaját leírták, pl. a Fekete-, és az Azovi tenger környékéről a Rutilus
rutilus heckeli
-t. Azonban az eltérések csekélyek, és a faj egységesnek
tekinthető.
Leánykoncér
Rutilus pigus virgo
Történelem,
a régi magyar és latin elnevezésekkel.
Dr.
Hankó Béla és Dr. Leidenfrost
Gyula után
©
A
vörös szárnyú koncérhoz a Duna vízrendszerében közeli rokona, a leánykoncér
Leuciscus virgo Heck.
csatlakozik, amely a ritka fajok közé tartozik. Halászaink az ország
különböző vidékein még a következő neveken ismerik; dobáncs, dobár,
leányhal, nyerfli, szűzhal, szűzleányhal (Herman
Ottó), dober (Unger Emil).
Jellemző vonásai a domború homlokú kis fej, a
félig alsó állású száj, a hosszú farok, a nagy halpénzek, az erősen
fémesen csillogó színezet és a narancssárga has, alsó és farokúszó.
Herman Ottó megfigyelte, hogy a hím leánykoncér
fején, hátán, oldalán ívás idején lencse alakú kocsonyás kidudorodások
keletkeznek. Áprilisban és márciusban ívik, s utána színei elhalványodnak.
Kizáróan folyóvízben él. Rovarokkal és halivadékkal táplálkozik. Húsa
szálkás de ízletes, és ahol jobb nincs, szívesen eszik. Észak-Olaszország
folyóiban is otthonos. Heckel a Dunából
és nagyobb mellékfolyóiból, Herman Ottó ezeken
kívül a Szamosból is említi.
Észak-Olaszország
folyóiban és tavaiban külön alfaja él a
Rutilus pigus pigus.
Európában
még az alábbi koncérfajok honosak
Rutilus
rubilio Olaszország és Dalmácia folyóiban és tavaiban honos.
Alfajai élnek a Preszpa-, és az Ohridi-tóban, a R.
r. prespensis és a R. r. ochridanus.
A Rutilus macrolepidotus
az Ibériai-félsziget északnyugati részén a Cintra, Alcobaca és Coimbra
folyókban honos. A félsziget délnyugati részén a Duerro, Guadiana
és Guadalquivir folyókban él a portugál koncér Rutilus
lemmingii, és a küszkoncér Rutilus
alburnoides. A küszkoncér alfaja R.
a. hellenicus a görögországi Langadi-tóban található.
A Rutilus macedonicus kis elterjedési
területtel bír a Balkán-félsziget középső részén a Vardar folyórendszerében,
valamint a Dojrani tóban. A félsziget délnyugati részén a Szkutari
és az Ohridi-tó környékén honos az albán koncér a Pachychilon
pictum.
A
gyöngyös koncér - Rutilus
frisii meidingeri
|
