Lazacfélék (Salmonidae)

A marénák kivételével ragadozó életmódot folytató halak, amelyek egyik jellemzője a hát és a farokúszó közötti ún. zsírúszó. Ide tartoznak még a pisztrángok, galócák, szaibling fajok, pér halak, valamint a marénafélék.

A sebes pisztráng (Salmo trutta fario L.) orra rövid és tompa, az ekecsont lemeze háromszögletes, hátulsó harántszegélyén 3-4, a hosszú nyélen pedig többnyire két sor fog van. Színezete annyira változik, hogy általános leírást nem is lehet róla nyújtani. Tschudi e miatt a halak kaméleonjának nevezi a sebes pisztrángot, de voltaképpen még azon is túltesz. A háta gyakran olajszürke fekete pontokkal, oldala aranyosan csillogó zöldessárga, pirossal pontozva, hasa fehéres szürke, has úszója élénk sárgaszínű, hátúszója pettyes és világos szegélyű, az alapszíne gyakran sötét, néha egészen fekete, a pettyek sokszor feketék, pirosak és fehérek. Sok példány színezetében a sárga, a vörös, vagy a fehér szín uralkodik, és e szerint többféle helyi változatát szokták megkülönböztetni. Általában a háta fekete, az oldala világosabb és pettyezett, hasa a legvilágosabb. A halászok úgy vélik, hogy a színezet a víztől függ, minél tisztább a víz, annál világosabb. A hús színe is e szerint változik. A sebes pisztráng a szaporodási időszakban márványozott nászruhát ölt. A has és a mellúszója megnyúlt és lekerekített, a farok úszó alakja életkorok szerint változik, a fiataloké mélyen bemetszett, az idősebbeké függélyes szélű, a koros példányoké meg kissé kifelé ívelő. A hímek feje többnyire nagyobb, számos, nagy foguk van, alsó állkapcsuk idősebb korban fölfelé görbül.
A hátúszóban, Siebold szerint, 3-4 és 9-16, a mellúszóban 1 és 12, a has úszóban 1 és 8, az alsóban 3 és 7-8, a farok úszóban 19 sugara van. A sebes pisztráng elterjedési területét körülhatároljuk, az Északi-foktól a Taritó-ig egész Európában, továbbá Kis-Ázsiában is előfordul, és valószínűleg Ázsia egyéb részeiben is megtalálható.
A sebespisztrángról Herman Ottó azt írja, hogy "… ritkaságképpen letévedett Szegedig, Szolnokig és Szentesig…"
A sebes pisztráng jellemzően édesvízi faj, de olykor a tengerbe is betéved. Möbius és Heincke szerint a Balti-tengerben a Visztula torkolatánál és a kieli-öbölben heringhálóval több példányt fogtak. A folyók felső, pisztrángos szakaszát pisztráng színtájnak is nevezik. A halállomány csökkenése a pisztrángos vizekben is jelentkezik, és e miatt a pisztrángtenyésztés igen nagy méreteket öltött. A lazacfélék közül tenyésztésre egyik faj sem alkalmas annyira, mint a sebes pisztráng.

Dunai galóca
Hucho hucho

Eredeti előfordulási területe a Duna vízrendszerének hegyi vízei.

Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel.
Dr. Hankó Béla és Dr. Leidenfrost Gyula után ©

A dunai galóca (Salmo hucho), magyar nevén; gadóca, gadoci, galóca, hukó, retke, dunai lazac, fejes galóca.
Feje teteje és háta zöldes barnásszürke, amely a hasán fokozatosan ezüstfehérbe megy át. Fejét és a törzsét több-kevesebb apró sötétszürke, vagy feketés pont borítja, tarkóján, kopoltyúfedőjén és a hátán nagyobb fekete foltok is vannak, amelyek hátrább félholdalakúakká válnak. Az igen idős példányok halvány rózsaszínűekké lesznek. A hátúszóban 4 és 9-16, a mellúszóban 1 és 14-16, a has úszóban 1 és 8-9, az alsóban 4-5 és 7-9, a farok úszóban pedig 19 sugár csatlakozik egymáshoz. A galóca hossza 1.5-2 m, súlya 20-50 kg, de akadnak nagyobbak is. Fogazata az ekecsont lemezének hátulsó szegélyén lévő egy sor fogból áll. A dunai galóca, mint neve is elárulja, elterjedésében a Duna vízrendszerére szorítkozik. A Vágban, az Árvában és a Tisza felső szakaszában is honos.
Herman Ottó ("Magyar Halászat Könyve", 739. l.) azt írja; "… A máramarosi halászság állítása szerint Máramarossziget Tiszahídjáig megyen, azon túl nem…"
A Garamba mesterségesen telepítették be. Márciusban és áprilisban ívik, és valószínűen ilyenkor keresi fel leginkább a mellékfolyókat. 1000 m-nél magasabbra megy föl. Többnyire a márnaszint tájban található meg. Falánkabb ragadozó valamennyi más lazacfélénél. A folyómeder mélyebb helyein, zugokban, örvényekben, kövek és hídpillérek mögött meghúzódva les áldozatára, amely nemcsak halakból áll, hanem egyéb állatokból is. Gyomrában gyakran lelnek vizipockot is. Fiatal korában a férgeket és a vizirovarokat is megeszi. Későn válik ivaréretté. Egy 25 kg súlyú ikrás 20-25.000 ikrát rak le. Az ikrák szép narancssárgák.

Egyes leírások hol különálló fajként, hol a dunai galóca alfajaként ismertetik a Tajment, - Hucho hucho taimen, amely Szibériában a Káma, a Pecsora és az Amur vízrendszerében honos.

Európa vízeiben még az alábbi lazacfajok honosak

Salmo salar vándorló anadrom faj, élőhelye észak-Európa tengerparti vízei, és a folyótorkolatok.

Oncorhynchus keta, és a Oncorhynchus gorbuscha a Jeges-tenger és a Csendes-óceán északi részének parti vizeinek lakója. Vándorló, az édesvízekben ívó fajok.

Stenodus leucichthys európai élőhelye a Kaszpi-tenger, és az északról odatorkolló folyók. A Káma, Volga és az Ural felső folyásaiban ívik. Az alfaja S. l. nelma megtalálható a Fehér-tengerben, Szibáriától egészen Észak-Amerikáig.

Osmerus eperlanus megtalálható az Északi-, és a Balti- tenger vidékén, szintén vándorló faj.

Salmothymus obtusirostris csak Dalmácia folyóvízeiben fordul elő. A Narenta folyóból a S. o. oxyrhynchus, a Krka folyóból az S. o. kerkensis alfajt különböztetik meg.

Salvelinus salvelinus az északi Jeges-tenger parti vízeiben és folyótorkalataiban élő faj, amelyet vándor szaiblingnak is hívnak. Az Alpok előhegyeiben és az Alpesi tavakban él az egyik alfaja a tavi szaibling
S. alpinus salvelinus, amely csak az egyike a törzsalak számos alfajának.

További honosított fajok