Törpeharcsa  
Ictalurus nebulosus

Magyar nevei; kuszaharcsa, törpe.
Előfordulási területe Észak-Amerika keleti része Kanadától egészen a Mexikói-öbölig. Európában 1880.-ban tűntek fel az első példányok francia és német haltenyésztők akváriumaiban. Széles körű honosításuk 1885.-ben kezdődött és ez Max Borne nevéhez fűződik aki borsós áron kínálta a halgazdaságoknak az új csodahalat. A honosítás olyan jól sikerült, hogy a törpeharcsa néhány évtized alatt eljutott Európa szinte mindegyik országába. Hazánkba 1902.-ben bukkant fel először a Balatonban, azonban 1904.-ben már szervezett telepítések történtek. A 60-as évekig az ország valamennyi területén gyakori volt, de az utóbbi évtizedekben az Alföld vizeibe szorult vissza. A Dunában és mellékvizeiben Paks fölött már ritka, a dunántúlon szórványos előfordulású - Pintér 1989. A törpeharcsa honosítása mellett egy érv szól; a húsa ízletes, kiváló minőségű. Külföldön keresett árucikk.

Ezüstkárászt
Carassius auratus gibelio

Magyar nevei; aranyhal, aranykárász, ezüst gibbélió, kínai kárász, jövevényponty, kövikárász.
Természetes elterjedési területe az Amur és az Aral-tó vízgyűjtője, Szibéria, valamint Kelet-Európa.
Az ezüstkárásznak kelet-ázsiai és a nyugati formája ismert, az előbbi formából tenyésztették ki az aranyhalat. Régebben két alfaját is megkülönböztették; C. a. auratus és C. a. gibelio, azonban bebizonyosott, hogy ez a kettő egy alfaj. Hazánkba meggondolatlanul Bulgáriából importáltunk ezüstkárászokat 1954.-ben, azonban tény, hogy ez csak hozzájárult az egyébként megállíthatatlanul nyugat felé terjeszkedő halfaj magyarországi térhódításának. Jelenleg Európában már csak Írország, Skócia, a Skandináv-félsziget északi és keleti része és Normandia tekinthető az ezüstkárásztól mentes területnek. Gyors terjedésük egyik oka az ún. spontán gynogenezis. Az ívásra érett ikrások más halfajokkal - ponttyal, bodorkával, stb. ívnak össze, kakukk módjára csempészik ikráikat azok ikrái közé. A kikelő utódok nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok, ivarérésüket mint nőstények érik el. Érdekes tény, hogy ez a jelenség csak az európai ezüstkárászokra jellemző, az ázsiai formák között mindig vannak, igaz kis számban hímek is.

Amur
Ctenopharyngodon idella

Magyar nevei; amuri kele, fehér amurhal, fűevő hal, fűponty, zöldponty.
Az amur eredeti előfordulási területe a kínai folyók; a Jangce, a Sárga-folyó, Hszicsiang, valamint az Amur középső és alsó folyása. Az első nagyobb arányú európai telepítés Ukrajna vizeiben kezdődött 1953.-ban, mint később kiderült, teljes sikerrel.
A kedvező ukrajnai tapasztalatok ellenére Romániában 1960.-ban, Magyarországon 1963.-ban, Lengyelországban 1964.-ben kezdődtek a honosítási kisérletek. Az európai honosítás sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy Antalfi Antal és Tölg István tökéletesítette az amur tógazdaságii szaporítását.
Észak-Amerikában az ötvenes évek mésodik felében kezdtek az amur honosításához azzal a céllal, hogy a károsan elszaporodott vízinövényeket visszaszorítsák, szemben az európai szándékkal, melyekben a halhústermelés volt az elsődleges szempont. Időközben a világ számos pontján elkezdődtek a honosítási kisérletek, jelenleg az amur valamennyi földrészen megtalálható, még Afrikában és Latin-Amerikában is.
Az amurtelepítések, tekintettel a faj intenzív növényfogyasztására, világszerte természetvédelmi problémákat is felvetettek.
A zártrendszerű vízterületeken visszafogásuk megoldott. A nyílt, szabad vízterületeken igyekeznek steril, szaporodásra képtelen példányokat kihelyezni, ami lényegesen megkönnyíti a halgazdálkodást.

Fehér busa
Hypophthalmichthys molitrix

Magyar nevei; ezüst kínai ponty, ezüstponty, kínai ponty, vastaghomlokú hal.
Eredeti előfordulási területe megegyezik az amurral. A faj európai honosítása már nem volt könnyű, az akklimatizálás során döntő jelentőségű volt, hogy 1961.-ben a Karakum-csatorna mentén a türkmén Karamat Nijáz nevű halgazdaságban sikerült megoldani a mesterséges szaporításukat. Magyarországon 1963.-ban kezdődtek a honosítási kisérletek. Mivel a mesterséges tógazdasági szaporítás során gyakran keresztezték a pettyes busával, majd a hibrideket különböző kombinációkban továbbszaporították, ezért szükség volt egy tisztavérű, fehér busa állomány importjára 1980.-ban. A fehér busa természetes szaporodása biztosra vehető a Tisza vízrendszerében, évről évre megfigyelhetőek a fehér busa különböző korosztályai a Tisza teljes magyarországi szakaszán. A természetes nyílt vízekben visszafogásuk nem megoldott, a hagyományos halászeszközökkel nem foghatóak, ezért télen a jég alól halásszák. Környezetvédelmi hasznosítás szempontjából nagy jelentőségű, hogy a szenyvíztisztító halastavak állományában, sajátos táplálkozása miatt a fehér busa a legfontosabb halfaj. Azonban nem tekinthető egyértelműen fitoplankton fogyasztó halfajnak.

Pettyes busa
Hypophthalmichthys nobilis

Magyar nevei; márványhal, márványponty, pettyes ponty, vastaghomlokú hal.
Eredeti elterjedési területe Kína déli és középső részének folyói. Hazánkba 1963.-ban hozták be Kínából az amur és a fehér busa ivadékok közé keveredve. Ezt az importot 1964.-1969. között újabbak követték. Hazánkban a pettyes busa természetes szaporodását még nem figyelték meg Környezeti igényei a hőmérséklet és a megfelelő ívóhely a honosítási folyamat során kevésbé módosultak, mint a fehér busa esetében. Állományuk utánpótlása teljes egészében mesterséges szaporítással történik. A zooplankton fogyasztásával az értékesebb őshonos ponty vetélytársa! Halászati visszafogása a fehér busához hasonlóan csak a zárt rendszerű halastavakban megoldott.

Amuri küllő
Percottus glehni

Az Amur alsó és középső folyása mentén, valamint a Primorje-vidék folyóiban honos. A faj 1965.-ben
Kelet-Németországban már felbukkant az importált Amur és Busák között. Sajnos a Tiszán történt cián szennyeződést követően, a ragadozóhalak pusztulása miatt túlszaporodott.

Gyöngyös razbóra
Pseudorasbora parva

Eredeti előfordulási területe Kelet-Ázsia, valamint Korea, Japán és Tajvan szigete. Több alfaját is leírták Kínában és Japánban, az Európai populációkat nem tudni, hogy melyik alfajhoz tartoznak.
Az 1963.-ban importált amur, fehér és pettyes busa ivadékai között véletlenül került honosításra. Az első magyarországi példányt 1963.-ban Molnár Kálmán találta meg a paksi tógazdaság területén. Tömegesen 1967.-ben a biharugrai halgazdaságban jelentkezett. E gazdaság nem kapott az import amur és fehér busa szállítmányokból, így csak feltételezhető, hogy ide Romániából került át. Ez egyenesen rávilágított az akkori halhonosítási és halgazdálkodási gyakorlat hibáira is! Olyan fajjal gyarapodott a magyar halfauna, amely nem kívánatos. Jelenléte természetvédelmi problémákat is fölvet. Rendkívüli szaporáságával, alkalmazkodóképességével veszélyezteti az azonos élőhelyű, apró termetű őshonos halfajok fennmaradását.

Pettyes harcsa
Ictalurus punctatus

Észak-Amerika egyik legfontosabb tógazdasági haszonhala. Hazánkba 1975. óta rendszeresen importálják, zártrendszerű tógazdaságokban a mesterséges szaporításuk is sikerült. A Dunából az eddig egyetlen példányt - (Botta 1984) fogta, amely feltehetőena százhalombattai Temperáltvizű Halszaporító Gazdaságból szökött el. A magas hőmérséklet igénye miatt meghonosodására Magyarországon nem lehet számítani.

Fekete törpeharcsa
Ictalurus melas

Magyar nevei; fekete harcsa, olasz harcsa.
Rendkívül hasonlít a már jól ismert törpeharcsához. A különbség; a fekete törpeharcsánál a mellúszótüske belső éle sima, csak a töve enyhén fogazott, a törpeharcsánál viszont végig fogazott.

A fekete törpeharcsa (felül) és a törpeharcsa (alul) mellúszó tüskéje. (Scott & Crossman nyomán©)

Eredeti előfordulási helye Észak-Amerika középső része. Európai honosítási időpontja nem állapítható meg. A múlt század végén rendszeresen érkeztek Európába törpeharcsa szállítmányok, amelyek több fajból álltak össze. Először Hollandiában határoztak meg egy példányt I. melas -nak. Ennek a fajnak honosítása azért indult, mert e halfajt összetévesztették az U. S. A. déli részén a tógazdaságokban nevelt pettyes harcsával.
Hazánkban biztos az előfordulása és önfenntartó állományuk kialakulása a péri halastavakban, egy szigetszentmiklósi bányatóban, a szarvasi Körös-holtágban. Várható, hogy a faj több természetes vízeinkben is megjelenik.

Lénai tok
Acipenser baeri

Valószínűleg a honosítása nem volt sikeres.

Honosított pisztrángfélék
Háromtüskés piko
Naphalak (díszsügérek)